A japán munkamorál egy egyszerű példája

Aki járt már Japánban, a címből is kitalálja, hogy miről is lesz szó a következő néhány sorban. De aki még nem járt a világ ezen távoli pontján, az is biztos szokszor találkozott már ezzel a témával a média bármely területén. Hiszen világszerte sok száz szociológus, pszichológus vizsgálja és elemezi a japánok
munkához való viszonyát. Úgyhogy én nem boncolgatni, vagy analízálni szeretném őket, csak egyszerűen elmesélem a történetemet az érdekesség kedvéért. (Habár, zárójelben megjegyzem, a végeredményt tekintve, nem bánnám, ha nálunk is ilyen megbízhatóan működnének az ilyen és ehhez hasonló dolgok...)

Nos nem szaporítom tovább a szót, nézzük mi is történt. Szinte mindenhol Japánban a téli fűtést a "nyári" légkondícionálók biztosítják, ami a magyarok számára szinte elképzelhetetlen, de a helyi klíma miatt tökéletesen megfelel. A problémám ott kezdődött, hogy a légkondícionálóban a benne lecsapódó pára miatt nagyon elszaporodott a penészgomba, ezért szerettem volna kitisztíttatni. A kollégium igazgatóságán lerótt szokásos bürokratikus körök után, végre sikerült időpontot egyeztetnem. A megbeszélt időben percre pontosan meg is jelent a három szakember. Már az öltözetük is meglepő volt, amely frissen vasalt, makulátlanul tiszta krémszínű overállból, és hófehér zokniból állt (mivel a cipőjüket természetesen, ahogy errefelé szokás, már az ajtóban levették).

Érkezésük után tüstént munkához is láttak. Akkurátusan mindent elpakoltak az útból, még a szőnyeget is feltekerték, majd végül az egész szobát körbenejlonozták. Szétszedték a légkondícionálót és a munka összes fázisát lefényképezték, kétszer (!). A két idősebb végezte a munka fizikai részét. Ők egy zöld táblára, fehér krétával felírták, hogy hol, mikor és mit csinálnak, majd a munka aktuális fázisa elé tartva egy "instant" fényképezőgéppel lefotozták. Emellett a harmadik társuk, aki "semmi mást" nem csinált mint felügyelte az ő munkájukat, egy digitális fényképezőgéppel követte a munkájuk összes lépését.

Az már az elején szembetűnt, hogy a másik kettő a beosztottjai, habár korban jóval fiatalabb volt náluk.
A munka fizikai részében egyáltalán nem vett részt. Míg a másik kettő a létrán dolgozott, minden egyes csavarért le kellett mászniuk, mert felettesük ebben sem segített nekik. Ami még harmójuk viselkedésében meglepő volt számomra, az az, hogy kommunikációjuk csakis kizárólag a munkára irányult!

Térjünk most vissza a munka menetéhez! Miután mindent lenejlonoztak, szétszedték a légkondícionálót, az elektromos részeket alaposan körberagasztották és légmentesen becsomagolták, majd hófehér törölközökkel körbetekerték. Az egyik részét a berendezésnek az erkélyen (amit előtte úgyszintén letakartak!) vették "kezelésbe", a másikat a helyén, a falon tisztították ki. Ráhúztak egy nejlonzsákot, amelyen volt két nyílás a kezeknek és egy tölcsérszerű kitüremkedés, ami egy csőben folytatódott. A csövet egy vödörbe vezették, ahova a koszos víz folyt el. Bepermetezték valami vegyszerrel, majd a mosogatóból vizet véve egy kompresszoros vízborotvával kitisztították úgy a mennyezeten lévő légkondícionálót, hogy egy csepp víz sem ment mellé.

Ezután a fehér törölközökkel szárazra törölték az összes alkatrészt és a helyükre rakták ezeket. Mikor már szinte teljesen készen voltak, a "megfigyelő" telefonált és 5 perc múlva megjelent egy még nála is fiatalabb öltönyös úriember, aki végignézte a digitális gépen a munka részleteit, rábólintott majd elment. Valószínüleg ő lehetett az "igazi" főnök. A két idősebb mesterember mindent a helyére pakolt, majd még a szőnyeget is visszarakva, sorozatos hajlongások közepette, hogy zavartak, elmentek. Még a piszkos vizet is magukkal vitték!

A munkát a megbeszélt időben fejeztek be. Jöttek-mentek és nyomukat csak a tiszta légkondícionáló
mutatja. Még takarítanom sem kellett utánuk!
Valahogy így is lehet szolgáltatást nyújtani...

2003. május