-=EMAIL=-

  Széplak magazin:

  Színharmónia

  Csöppnyi négyzeten


  


Színharmónia

Írta: Tóth-Vásárhelyi Réka

    Belvárosi, kényelmes garzonunkat saját igényeink szerint alakítottuk ki és rendeztük be. Mivel azonban ez már teljesen elkészült, csak tétlenül toporogtam, vágytam valami új kihívásra. Szerettünk volna egy békés, nyugodt kis faluba költözni, amely közel van Budapesthez. Olyan házat kerestünk, ahol ismét saját elképzeléseinket valósíthatnánk meg.
    Nagy szerencsénkre ekkor találtunk rá erre az aranyos, öreg, kúria jellegű házra. Mind a ketten azonnal beleszerettünk az épületbe és a kertbe.
    Végre úgy éreztem, hogy fantáziámnak itt már semmi sem szabhat határt. Mivel elvégeztem egy lakberendező iskolát, így nagyobb szakértelemmel vághattam bele a munkába. Pici lakásunknál fő irányvonal volt, hogy csak új bútorokkal rendezkedtünk be, ám amikor ide költöztünk a ház "szelleme" egyszerűen az öreg, rusztikus bútorokat vonzotta. Az előttünk itt lakó idős néni sok régi, kopott bútort hagyott hátra, amiktől nem volt szívünk megválni, így szépen lassan felújítottuk ezeket.
    A konyhai székeket lecsiszoltam, újra pácoltam és áthúztam a kárpitjukat. Az antik vitrin is megtalálta helyét a nappaliban. Az előszobában is egy örökölt ágy és lámpa kapott helyet.
    A régi lakásból hozott skandináv típusú fenyőbútorainkkal kicsit gondban voltunk, mert nehéz volt összhangba hozni "új" kincseinkkel, így csak a hálószobába tartottunk meg néhány darabot. A többit elcserélgettük a családdal, így került hozzánk a nagymamám ezeréves, strapabíró, piros ülőgarnitúrája egy friss krémfehér kárpittal.
    A lakást - színharmóniáját tekintve - hideg és meleg részekre oszthatjuk. A hálószoba és a fürdő fehér és kék színeivel sokkal hűvösebb, mint a barna, krém és bordópiros kombinációja a nappali, konyha és előszoba triójában. Ezt tudatosan alakítottam így, mert napközben szeretjük a meleg, meghitt és barátságosabb atmoszférát, míg éjszaka és a munkához inkább a hűvösebb, higgadtabb környezetet. A fürdőszobában a domináns a tiszta, fehér szín, amit csak a kiegészítők üde kékje bont meg néhol. Egy kedves keramikus barátnőm segített álmaimat megvalósítani, hogy olyan csempékkel díszíthessem a fürdőszobát, amelyek egyediek. Vidám kék virágokkal festette meg a csempéket és ugyanebben a stílusban kiegészítőket és lámpákat is készített.
    A konyhabútor váratott magára a legtovább, hosszú időn át tervezgettük, hogyan tudnánk a lakás rusztikus hangulatát itt is megőrizni. Mediterrán jellegű stílusban leltem meg a végső megoldást, így végre a csempézett, épített (tégla helyett könnyebb, forgácslap szerkezetű) konyhabútorunk is a helyére került egy ügyes asztalosmester segítségével.
    Mára már nagyjából minden a helyére került, de jól tudjuk, hogy egy házat sohasem fejeznek be teljesen. Nagy örömömre van itt még bőven hely, még mindig találhatok átalakítani, újjáteremteni valót.


Az eredeti cikk megtalálható a Széplak Magazin honlapján. Kattintson ide: www.szeplak.hu

Kattintson egy képre!
Utolsó frissítés dátuma: 2004.09.01. © 2004. Minden jog fenntartva webmester << vissza a főoldalra << Impresszum